Vercz Dávid

ÉS A MI

 

Az emberiség mindig érdeklődéssel fordult a jövő felé, és gyakran találkozunk olyan történetekkel, melyekben gépek, robotok és mesterséges intelligencia veszik át az élet irányítását, ahogyan azt számos film és könyv példázza. Ezek a posztapokaliptikus víziók gyakran tükrözik aggodalmunkat a gépek és robotok által kivívott pozíciókról és ezáltal, az emberi lét további sorsáról.

 Az igazság azonban az, hogy a jövő rendkívül változatos lehetőségeket tartogat, és a gépek szerepe nem korlátozódik mindig az uralomra. A mesterséges intelligencia valójában egy összetett folyamat, amely számos bonyolult valószínűségszámításon és adatelemzésen alapul. Az algoritmusok, amelyek a mesterséges intelligenciát hajtják, segítenek az adatok elemzésében, és következtetéseket vonnak le a rendelkezésre álló információk alapján.

Ezek az intelligens rendszerek lehetnek segítőtársak az emberi döntéshozatalban és a problémamegoldásban. A mesterséges intelligencia hatékonyan feldolgozza a hatalmas adatmennyiségeket és javíthatja az eredmények pontosságát számos területen, beleértve a gazdaságot, az egészségügyet, az oktatást és még sok mást. Az emberi élet minőségét javíthatja, és lehetővé teheti az emberek számára, hogy szélesebb körű ismeretekhez és információhoz jussanak.

Az ember és a gép együttműködése új lehetőségeket kínál, és a technológia fejlődése hozzájárulhat az emberi fejlődéshez. A gépek segíthetik az embereket a bonyolult problémák megoldásában, és a technológia fejlődése új kihívásokra és lehetőségekre ösztönözhet. Az emberi és gépi intelligencia együttes használata lehet az új paradigmája a jövőnek.

Az igazi veszély inkább a jelenkori közösségi média és az általa létrehozott buborékokban rejlik. Azok az algoritmusok amelyek a közösségi média platformok hírfolyamai mögött működnek, testre szabott tartalmakat kínálnak az érdeklődési körünknek és világnézetünknek megfelelően. Az eredmény egy olyan környezet, ahol egyre nehezebb az objektív valóságot észlelni, és amely tovább növeli az emberi társadalom széthúzását.

Ez a jelenség tovább súlyosbítja az objektív valóság érzékelését. Az emberek a saját elképzeléseikhez és nézőpontjaikhoz igazodó tartalmak között élnek, és elveszítik a képességüket az objektív információk feldolgozására. Emellett az online térben erősödő szűrőbuborékok mélyítik az emberi társadalom széthúzását, mivel az emberek kevésbé hajlandók megérteni és elfogadni mások véleményét, akik eltérő szűrőbuborékokban élnek.

Az online térben elszigetelődő emberek, akik digitális buborékaikban élnek, gyakran elveszítik a kapcsolatot a valósággal. Az online térben felgyülemlett feszültség és frusztráció konfliktusokhoz vezet, amelyek a valóságban is hasonló cselekedetekkel válaszolnak. Azonban mivel az online térben nem érzik a tetteik valóságos következményeit, ezek a konfliktusok lassan átterjednek a mindennapi életbe. Ennek eredményeként világméretű összecsapások és háborúk alakulnak ki, amelyek végső soron globális pusztulást okoznak. Az emberek elveszítik a kapcsolatot a valóságérzékkel, és nem képesek felmérni az erőszakos cselekedetek valós veszélyeit, ami végzetes következményekkel járhat az emberiség számára.

Az algoritmusok, amelyek mindennapjaink részei, kulcsfontosságú szerepet játszanak a közösségi médiában megjelenő tartalmak kiválasztásában és személyre szabásában. Azonban fontos megértenünk, hogy ezek az algoritmusok nem mindig tükrözik a valóságot, hanem inkább azt, amit a felhasználók látni szeretnének vagy amivel már azonosulnak. Az algoritmusok igyekeznek az elvárásainknak és preferenciáinknak megfelelő tartalmakat kínálni, ami hozzájárulhat egy olyan szűkített világkép kialakulásához, amely eltorzítja az objektív valóságot.

Ebben a digitális környezetben kritikus fontosságú, hogy nyitott szemmel járjunk és kérdéseket tegyünk fel az általunk látott tartalmakkal kapcsolatban. Az információk, amelyekhez hozzáférünk, hatalmat jelentenek, és az algoritmusok befolyásolhatják véleményünket és gondolkodásmódunkat. Az információk széleskörű és sokoldalú bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a társadalom kritikus és informált döntéseket hozzon, valamint az objektív valóság megértése érdekében.

 

A címként szereplő „ÉS A MI”, igazából a szerzőpáros másik felére utal. Az instrukcióim alapján a szöveget a mesterséges intelligencia (MI) generálta. Készült a ChatGPT (3.5) nyelvi modell segítségével. Az íráshoz tartozó illusztráció szintén az MI alkotása a megadott paramétereim alapján, és a Monster Labs QR Control Net használatával készült. 

hibabejelentés

egyértelmű

egyet ért az elmű

- és egyet én

megráz ha nincs áram

Lánchíd

 A Lánchíd minket összeköt.

Budát és Pestet.

Lelket és testet.

Turistát és itt lakót,

műrepülőt, s kishajót.

Sorsokat és életet,

a kétszázas érmeket.

Csók adót és csók kapót,

csalfa csámpás megcsalót.

Will Smith táncos mémeket,

s a felrobbantó németet.

Széchenyit és elveit,

a Clark család terveit.

Az oroszlánt, mi nyelvet ölt,

de ki lesz az, ki erre költ?

Megkopott már régi fénye,

mi nem csak az évek eredménye.

Mi Budapestnek címere,

most a politika színtere.

S ha nem lesz majd ki összefog,

a szép Dunába belerogy.

Bús idő jön a magyarra,

így szakadunk majd két partra.

A Lánchíd minket összeköt.

 

hógolyó

Lehullt a porhó, s leszállt vele az este, 
- s bár golyóvá formálni nem lehet - 
kacagva örül, ugrállva körül sok gyerek

Kata

1956. október 23. 

Borús reggelre ébredt a Vöröshadsereg utcában lakó Molnár Katica. Bár az esőcseppek finom kopogása az egy táblás ablakon megnyugtató volt, s az ázott falevelek úgy simultak egymásba, mint egy ölelkező szerelmes pár, azért az október szelei beszivárogtak a rossz tető deszkái alatt az emeleti kis szobába.

Talán a szívét szorító érzés volt az, ami most ily bús időkben melegítette a fiatal lány kebelét. Ez volt az a nap, amire találkát beszélt meg a város határában álló magányos tölgyfánál Jancsival, a jó vágású, nála csak pár esztendővel idősebb inassal.

Gépszerelő munkás mindig kell. A munkásnak segítség mindig kell. Azokat talán nem találják meg az ÁVO-sok, ha csendben maradnak. Katica félt, az apját alig egy hónapja vitték el, nem tudni hova, de tudta, haza fog jönni. Tudta. Remélte.

1956. október 25.

Két napja Pesten kitört a forradalom. Katica, Jancsi jobbján menetelt végig a Szabadság téren, az Olajipari Gépgyár dolgozóival, meg sem álltak a szovjet katona szobráig. A hatalmas piedesztál, amin a szobor állt, úgy magasodott feléjük, mint egy megrendíthetetlen életerős fa. Olyan, mint a tölgy, ami alatt pár napja először találkoztak megszeppenten. A pesti események szele mégis kicsavarta a fát a helyéről.

A tizenhét méter magasan álló szobor ledőlt. Nem a fúrási vállalat lánctalpas gépe taszította a porba, hanem az összefogó kanizsai ifjak mindent elsöprő ereje. Jancsi nemzeti színű lobogót ragadott, felmászott egy létrán a szobor égbenyúló alapjára, és kitűzte a zászlót oda, ahol nem is olyan rég még a büszke szovjet állt. Katica a Kossuth nótát énekelte, szemében a szerelem táncolt. 

1956. október 26.   

A diákok tüntetést szerveztek. Katica boldogan csatlakozott hozzájuk. Itt az idő most lehet tenni. "Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni." - énekelte bátran. A kezdeményezés békésen véget ért, a diákok szétszéledtek. Hazafelé az utcán összetalálkozott Jancsival, aki kipiroslott arcára csókot nyomott, s a fülébe súgta, hogy szeretlek. Akkor először. 

Katica az ablakból nézte a Magyar Dolgozók Pártjának épületét a Vöröshadsereg utcában. A város számos intézményének a tetejéről leverték tegnap a vörös csillagot, itt azonban még állt a Szovjetunió jelképe.  

Tömeg. Emberek tolongtak az utcában, sok ismeretlen és ismerős arc. Jancsi is fel-feltűnt, majd elsodródott az alakok tengerében. Mindenki tudta, itt valami lesz.

Katica az ablakból csodálta az emberek bátorságát, ahogy rigmusokat skandálnak, és várták, hogy az ódon épület spalettái kinyíljanak, és valaki legyen oly merész, hogy meghallgatja őket.

A sötétítő halk nyikorgással kinyílt. Fém a fémen fordult el, olyan volt, mint ha sírna. Katica látta, hogy nem a várt hallgatóság jelenik meg az ablakban, hanem egy gépfegyver csöve. Üvöltött, de nem jött ki hang a torkán, vagy ha jött is, azt elnyelte a fegyver morajló robogása.

Látta, hogy az emberek jajveszékelve rohannak a szélrózsa minden irányába, hallotta sikolyukat, de látta azt is, hogy többen nem futnak, nem sírnak, csak összeesnek a fájdalmuk súlya alatt. Lövés érte őket.

Nem sokkal este hét óra után mentősök érkeztek a helyszínre. Szemükben a félelem táncolt. Az őket fogadó tömeg rosszalló tekintete megrémítette a szikár orvost és a fiatal ápolót. A nép azt hitte az ÁVH-sokat akarják a mentőautóval kimenekíteni. Katica még mindig az ablakban állt, a lába mintha eggyé vált volna a kopott padló deszkáival, nem tudott megmozdulni. Szemével Jancsit kereste, de nem látta.

A tömegből többen fegyvert szereztek, és ostrom alá vették a Kreiner-villát, az MDP székházát. Az újabb lövések a mentőautót sem kímélték. Egyszer csak meglátta Katica Jancsit, mellette egy alig 16 éves fiúval. Szíve szaporán vert, örült, hogy a fiúnak nem esett baja. Pár napja ismerte csak, de tudta ő lesz az, akivel az életét le fogja élni. Ő lesz az a férfi, aki mellett megöregszik.

Jancsi összerezzent, s a mellette álló fiúcska összerogyott. Jancsi a karját nyújtotta a zuhanó test felé, hogy azzal tompítsa a fájó zuhanást. S már nyugtatta is az ölében fekvő testet, hogy nem lesz semmi baj. Karcsi szobafestő ipari tanuló volt itt Kanizsán, Jancsi szomszédjában lakott. Együtt festettek Molnáréknál nyáron. Így találkozott Jancsi és Katica. A lány lábait a padló eleresztette, s rohant a két fiúhoz. Karcsi remegett, s egy fél mondatott hajtogatott hörögve – én csak moziba akartam menni.

Percek múlva újabb segítség érkezett, majd az este során többször váltották egymást az orvosok és mentőápolók. A tüntetők egy részét haslövéssel szállították a kórházba, nagyrészük még a harminc éves kort sem érte el.

Még aznap éjjel mintegy háromszáz ember – köztük Jancsi – megpróbált bejutni a laktanyába. Céljuk az események megtorlásához szükséges fegyverek megszerzése volt, azonban a képzett katonák hamar kiszorították őket. Ezt követően éjszakára kijárási, nappalra gyülekezési tilalom lépett életbe.

Másnap jött a hír, hogy Balázs Lászlót, a 15 éves olajbányász tanulót meglőtték. Cimborájával Nevető Lacival – félbevágott piros pöttyös labdával a fején – hazafelé tartott a Kazinczy utcában, amikor két orosz géppisztolyos észrevette őket. Egyből tüzet nyitottak. A mellkasán érte a találat, mely a földre döntötte őt. A többi sérülthöz hasonlóan őt is a nagykanizsai kórházba szállították.

Balázs Laci otthon, a Szombathelyi kórházban halt bele a sérüléseibe pár nappal később. Ő volt az 1956-os nagykanizsai forradalmi események legfiatalabb áldozata.

1956. november 1. 

    

Karcsi a tizenhat esztendős szobafestő tanonc belehal a sérüléseibe.

1956. november 5. 

    

Hétfő. A megszálló katonákat nem zavarja az eső. Ellenállás nincs. 

2019. október 23. 

Meleg őszi napra virradt. A Szabadság téren álló tankok meredten figyelnek a környék házaira. Ha egy-egy bátor fiatal szembe fordul velük, a mögöttük tornyosuló házak zsaluja résnyire kinyílik. Gépfegyverek harsognak. Emberek rogynak össze élettelenül az utcán, mert nem hallgatnak az asszony figyelmeztető kiabálására.

A téren ma Erzsébet tér tábla áll, vidám párok sétálnak kéz a kézben, s pajkos gyerekzsivaj tölti meg a teret. De valaki nem ezt látja.

Ide költözött özvegy Tóth Jánosné, született Molnár Katalin, miután a férjét munkatáborba vitték az ’56-os kanizsai események után, s nem tért onnét haza soha többé. Akkor, 1956. október 26-án este tizenhét bátor kanizsai szenvedett sérülést. Közülük hárman meghaltak. Aznap valami megváltozott, Katicából Katalin lett.

  

Megjegyzés: A történet fiktív, valós történelmi szituációba ültetve. Az 1956-os nagykanizsai események reprodukálásához a Kanizsa Újság 2017.05.07-én megjelent „1956 a nagykanizsai mentősök szemszögéből” című cikkéből merítettem. Az írás Dr. Papp Attila tollából származik, Klaszán Sándorral készített interjú alapján. Köszönet Klaszán Sándornak a legfiatalabb áldozatról, Balázs Lászlóról szóló friss kutatásból származó információkért és segítségéért.

igen?!?

kiposztolom, hogy nem érek rá

főváros mondóka

EGY - vár a Várnegyed 
KETTŐ - a Moszkva Széllnek meddő 
HÁROM - Római parti álom 
NÉGY - lila-fehér légy 
ÖT - a jövőd ide köt 
HAT - járd az Andrássy utat 
HÉT - költsd bulira a zsét 
NYOLC - Blahán gyros benne porc 
KILENC - Hajrá Fradi! Hajrá Fradi! 
TÍZ - a kőbambi íz 
TIZENEGY - sörnyitó és Gellért hegy 
TIZENKETTŐ - hegyvidéki kerek erdő 
TIZENHÁROM - földön angyal lábnyom 
TIZENNÉGY - rejti hőseink terét 
TIZENÖT - a pólus az mi ide köt 
TIZENHAT - Ikarus, a vállalat 
TIZENHÉT - a rákos teringettét 
TIZENNYOLC - a Malév meg nincs sehol 
TIZENKILENC - egy kis-pesti licenc 
HÚSZ - szíved Pesthez, vagy Erzsébethez húz 
HUSZONEGY - ha itt születtél, itt csepeledj 
HUSZONKETTŐ - löszös dombja szőlő termő 
HUSZONHÁROM - találkozzunk Soroksáron 
s ha bejárod az egészet, megleled a te részed!

Altató

József Attila után szabadon

A facebook kék, a szemed ég, 
leveted énedet, marad a máz,
életed alvó módba rég -
ne aludj el kérlek, kis Balázs.

Instán megy a kertelés,
s jó ha van push up hatás,
kommentelés meg kedvelés -
ne aludj el kérlek , kis Balázs.

Az internet nem aluszik,
- s twitteren a póz tolás -
mindenki magáról kamuzik -
ne aludj el kérlek, kis Balázs.

Iratkozz fel! - légy ostobább,
lájkolás vagy seggnyalás
a tudat nem hasad tovább -
ne aludj el kérlek, kis Balázs.

Csak pörgeted a gádzsikat,
olyat kapsz - jön a csapás,
az üzenőfal adja a másikat -
hát így aludj el, kis Balázs.

A távolság nem akadály,
csak legyen wifi, semmi más
a hülyeség, mint a ragály.
Aludj el kérlek, kis Balázs.

Influencer leszel, s celeb,
világhír, ugyan mi más!
Lájkok, s posztok veled. - 
Aludjon tovább, az egész bagázs...

Az írógép

Kenyér Pál, a József Attila utca ötös házszám alatti lakos a mai napon is munkába indult, a nem túl távoli kis üzembe, ahol betanított munkásként kereste a kenyerét. A kis mellékutca utolsó házában lakott, mégis megvilágította a főút tizenkét lámpájából kettő. A szűk úton mindenki ugyanoda sietett. Kevés a munkalehetőség. A postást, a tűzoltót, a kocsmáros-boltos kisasszonyt és a férjét a péket leszámítva mindenki ugyanott dolgozott. Na meg persze a kis Jankón kívül, mert az Pestre ment mérnöknek tanulni. Azóta egyszer volt itthon. Azt mondta ott is lehet élni.

Kenyér Pál nem néz tévét, csak olvas. Szépirodalmat, klasszikusokat, és mindent, ami a kis könyvtárban a másodállását töltő Mari ajánl neki. Mari jól ismerte, hiszen a kis üzemben egy asztal mellett dolgoztak. Gyakran beszéltek az irodalomról, nagy írokról és költőkről, munkáságukról, nőügyeikről, és az alkoholizmusról. Az utóbbinak itt a faluban is voltak kedvelői bőven. Műértők, alkoholisták.

Mari aznap vígan nyomta Pál kezébe a megyei napilapot. Ő unottan fellapozta - a politikusok vigyora nem érdekelte őt, ahogy a faluban mást se nagyon - majd az egyik rovatnál megállt. Megjelent Pál egy írása. Nem csak olvasni szeretett, írni is. Ez volt az első alkalom, hogy lehozták, pedig már évek óta próbálkozott. Mari majd ki csattant, de Pál rá sem nézett. Újszerű, kellemes, olvasmányos - ezekkel a szavakkal jellemezték a novelláját. 

Kenyér Pál, a József Attila utca ötös házszám alatti lakos, aki a nem túl távoli kis üzemben betanított munkásként kereste a kenyerét, aznap felmondott. 

Több száz novelláját eddig kézzel vetette papírra a következő metódus szerint. Leírt négy sort, majd abból hármat kitörölt, s miután elérte a fél oldalt, ceruzáját letette, és elégedetten végigolvasta. Illetve végig olvasta volna, de nem volt elégedett, egy ideig javítgatta, foltozgatta aztán következetesen az egészet eltüntette. Addig használta a papírt, mígnem ez szétfeslett a kezében. Aznap amikor megjelent Kenyér Pál írása minden megváltozott. Vett egy írógépet és eldöntötte, hogy Ő híres író lesz, akiről írni fognak az újságok.

Aztán hetekig nem történt semmi. Kenyér Pál erre azt mondta témát gyűjt. Járkált fel s alá, hétfőn a szobában, kedden a házban, szerdán a kertben, csütörtökön az utcában, pénteken a faluban, hétvégére már a szomszéd faluban is. Aztán egyszer csak megtörtént a csoda. A kocsmában ülve - a többi műkedvelő társaságában - a másik asztaltól átszűrődő beszédfoszlányok között elhangzott egy kifejezés. "Az ember akit mindenki ismer."

Hazarohant, elővette a nagyszekrényből az írógépet, gondosan a konyhaasztal viaszkosvásznára helyezte azt. Szalagot cserélt benne, a szánját gondosan a helyére helyezte és vadul kalapálni kezdett. Napokig ki sem mozdult a lakásból, míg meg nem született az első regénye. Pár sort átütött, pár sort kitörölt, de ott volt egyben száznyolcvanhárom oldalnyi betű és írásjel, egy történet az emberről, akit mindenki ismer. 

A héten akkor merészkedett ki először a lakásból, zavarta is a napfény a szemét. Leült a hintaágyba és olvasni kezdett. Hunyorgása azonban nem múlt el, komorsággá, majd dühvé lett. Beviharzott a lakásba, és egy nagy fémtálcára szórta a lapokat. Kiradírozni nem tudta a nehéz ólom betűket, így egy kevés pálinkát öntött rá, és könnyes szemmel egy gyufát pöckölt a máglyára, s hamar hamuvá lett az ember akit mindenki ismer. 

A szomszédok a gomolygó fekete füstöt látva riadóztatták a kis település tűzoltóját. Mire a helyszínre ért a tűz már ki is hunyt. Ott ült az asztalnál Kenyér Pál arcán bú, előtte a füstölgő irodalom. 

Másnap Mari szokásához híven kezébe vette az újságot, benne egy kis cikkel, hogy tévesen riasztották egy kis település tűzoltóját. Nem írtak se többet, se kevesebbet. Akkor szerepelt másodszor Kenyér Pál, a József Attila utca ötös házszám alatti lakos a megyei újságban. 

Azóta se hallott róla senki...

TEREMTŐ

A szabad gondolat,
teremtő, Teremtő
viseld a gondomat.